Ahogy korábban már szó volt róla, egész jól haladtunk a vihar, tűzijáték és petárda hangjai kiváltotta félelemmel. Sikerült elérni, hogy a dörgés/durranás hatására odarohanjon hozzám Csicsi és kérje a neki járó finom falatokat.

A szilveszteri időszak viszont sajnos elég rendesen visszavetett minket. Egyrészt már túl hosszan, dec. 23-tól elkezdődtek a petárdázások és egészen január 1-ig minden este volt valami (tehát 10 napon keresztül minden nap). Másrészt pedig már nem csak estére szorítkoztak ezek az események, hanem kora délutánra is, úgyhogy sajnos többször az erdőben sétálva találkoztunk durranással, ami kimondottan rossz hatással volt Csicsire. Azóta világosban is ki van élesedve a hanghatásokra, mint pl. egy motor vagy egy tuningolt autóra hangjára, amit korábban észre sem vett. Nem menekül fejvesztve, de láthatóan zavarja, befeszül tőle.

motor - petárdához hasonló hang

Otthon már jól működött, hogy minden esetre be volt készítve valamilyen jutalomfalat, hogy ha dörög vagy durran, akkor rohantam a jutiért és adtam. Kint viszont többször jártunk úgy, hogy csak „sima” juti volt nálam, ami félelmi szituban nem ütötte át az ingerküszöböt, avagy el sem vette a kaját. Úgyhogy egyrészt kerestem olyan „gyári jutalomfalatot”, ami elég vonzó és amit nem kell hűtve tárolni, s nálam lehet mindig „vészhelyzetre”. Másrészt pedig észrevettem, hogy túl sok idő telik el a hanghatás és aközött, mire előveszem a jutit a táskából és tudom adni… úgyhogy bevezettem egy klikk szót ehhez a szituhoz.

Pontosabban először nyugodt körülmények között „összekapcsoltam” magát a klikk szót és az adott extra jutalomfalatot. Úgy látom, hogy ez elég jól működik, mert néhány hét után már maga a klikk szó is átüti az érzelmi állapotát – befeszül, majd rögtön terelődik a figyelme és csak arra koncentrál, hogy mikor repülnek a falatok.

Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy jön a hanghatás, én pedig már mondom is a klikk szót és közben veszem elő a táskából az extra jutikat. Csicsin látom, hogy először hátracsapja a füleit, lekonyul a farka, megváltozik a tekintete, befeszül, viszont a klikk szó hallatán visszaemeli a farkát és izgatottan fordul felém/rohan felém és várja a jutikat. Természetesen fontos az is, hogy nem 1-2 jutalomfalatot adok, hanem nagyobb mennyiséget.

Nos, most itt tartunk… Pár hete még elszontyolódtam egy kicsit, hogy mennyivel rosszabb lett a helyzet a szilveszteri őrület óta, de most megint látok fényt az alagút végén.

Hát igen, hullámzó dolgok ezek… ráadásul plusz nehézség, hogy kicsit sem tudjuk irányítani a környezetet, mert sem a dörgés, sem a durranás nem kiszámítható és egyiknél sem tudni, hogy meddig fog tartani, hányszor fog ismétlődni. Mindenesetre most már bárhová megyünk, mindig van nálam viharfalat, úgyhogy bármi váratlan is történik, tudok rá úgy reagálni, ami kioldja Csicsit a befeszült érzelmi állapotából. 🙂