Az újszülött kutyák nem látnak és nem hallanak, a szaglásuk és a hőérzékelésük viszont már most is kiváló és elvezeti őket ahhoz, amire a legnagyobb szükségük van. Az anyjuk csecséhez és a táplálékul szolgáló tejhez, ami tele van kalóriával és antitestekkel, amelyek megóvják az újszülötteket a betegségektől.
10 nap alatt megduplázzák a testsúlyukat. Egy ember baba esetében ez 4-5 hónapba telik. Biológiai szempontból ez egészen elképesztő.
Az első időkben a picik teljes mértékben az anyjuktól függenek. Egyelőre az emberek feladata kimerül abban, hogy rendszeres időközönként lemérik a kicsiket, hogy lássák, szépen gyarapodnak-e. Az elkövetkező 2 hétben jelentős változáson kell átesniük a kölyköknek, hogy 8 hetesen elvihessék őket. Ki kell nyílni a szemüknek és a fülüknek, illetve meg kell tenniük az első lépéseiket.
Újszülött kutya fejlődése: 2 hetesen
2 hetesen elérkeztek első jelentős mérföldkövükhöz. Szemük nyiladozni kezd, bár még hetekbe telik, mire a szem elnyeri végső színét. Ez egy igazán csodálatos pillanat, kezdik észrevenni a körülöttük lévő világot. Amikor először kinyílik a szemük, még nem igazán látnak élesen. A kép akkor még homályos, de látni, ahogy nézelődnek és próbálnak rájönni, hogy mi micsoda.
A kutyák látása nem olyan kifejlett, mint az emberé, ám hallás tekintetében igencsak a sor elején állnak. Fülük kezd kinyílni. A kutyák négyszer halkabb hangokat is meghallanak, mint mi emberek.
Ez az alvókupac édesnek tűnik ugyan, pedig a kölykök túlélési ösztönének a jele. Egyelőre nem tudják szabályozni a testhőmérsékletüket és villámgyorsan kihűlnek, ezért az anyuka távollétében egymást tartják melegen és életben.
Újszülött kutya fejlődése: 3 hetesen
22 naposan kezdenek megjelenni a tejfogacskák, már a farkcsóválás is megy nekik. És ami a legfontosabb, már megtették első, igencsak ingatag lépéseiket. Olyanok, mintha be lennének rúgva, össze-vissza dülöngélnek, a lábacskáik a szélrózsa minden irányába kicsúsznak. Még elképesztőbb, hogy kb. 1 hét múlva a dülöngélésnek már nyoma sem lesz. Teljesen normálisan fognak járni. Ám ekkor még visszatérnek anyucihoz táplálkozni. A kicsik 21 nap alatt megháromszorozták a súlyukat. Az összes kölyök, a világon a becslések szerint lévő 400 fajta mindegyik tagja ugyanazon létfontosságú folyamatokon megy át az első hetekben. A fizikai növekedést a táplálék és az alvás segíti. A társas fejlődést pedig az új élmények és a játék. Ha mindkettő adott, az boldog csöppségeket eredményez, akik bármilyen helyzettel megküzdenek. Még valami olyasmivel is, ami hatalmas.
A kölykök elképesztő ütemben fejlődnek. Tehetetlen újszülöttekből, kinyílt szemű és fülű, lábra álló picurok lettek. Elérkeztek következő létfontosságú mérföldkövükhöz.
Újszülött kutya fejlődése: 5 hetesen
Agyuk még alakul. Folyamatos fejlődésben és növekedésben vannak. Kezdik kialakítani életük legfontosabb kapcsolatát, velünk. Kezd formát ölteni aprócska agyuk. Ilyenkor kezdik felfedezni maguknak a világot. Különleges pillanat ez csöppségeink életében.
Újszülött kutya fejlődése: Szocializáció
Kulcsfontosságú fázis: amely során a kölyköket óvatosan egy sor különféle élménynek kell kitenni. Minél hamarabb megismerik rohanó világunkat, annál jobban hozzászoknak felnőttként. A kutyák szaglása legalább 10.000-szer jobb, mint a miénk. Meg se kottyan nekik egy kis szimatolás (tiszta kertben, levegőn).
A kölyökkutyák agya nincs előre beprogramozva, hogy ösztönösen megértsék a világot, amiben élünk. Ehhez a mi segítségünkre van szükségük. A csöppségek agyának tanulással és memóriával kapcsolatos része folyamatos fejlődésben van. A kölykök magukba szívnak minden élményt, ami ilyenkor éri őket.
Az új, bejáratatlan izmok használata igen kimerítő, ezért a csöppségek naponta akár 20 órát is alszanak, mintegy 50%-kal többet, mint egy felnőtt kutya.
Ahogy a kölykök egyre inkább leválnak anyjukról, úgy nő az emberek szerepe az életükben. Az 5 hetes mérföldkő egyik fontos eleme az elválasztás. A vadonban az első szilárd étel az anyjuk által visszaöklendezett táplálék lenne. Korunk háziasított ebeire már terülj, terülj asztalkám vár. A csöppségek személyisége is kezd megmutatkozni. A dominanciaelméletet már megcáfolták a szakértők, ám a magabiztosság fontosságát elismerik.
Mindegyik csöppség elképesztő ütemben fejlődik. Alig 3 hét múlva már készen állnak új életükre…
Nem telik sok időbe, hogy az 5 hetesekre jellemző igazság kiütközzön. A kölyökkutyák közötti játék mintegy 80%-a apró harapdálásokból áll. Amint elég nagyok, hogy játsszanak, elkezdik egymást harapdálni. Ez abszolút a játék része, ezáltal kell megtanulniuk, hogy milyen erősen haraphatnak. Elsajátítanak egy nagyon fontos dolgot, az úgynevezett puha harapást. Megtanulják meddig mehetnek el, mielőtt fájdalmat okoznak.
A gyermekekkel való vidám, első találkozás is létfontosságú szocializációs élmény a csöppségek számára, ám a gyerekeknek is hasznára válik. A kutatások szerint a kutyák társaságában cseperedő gyerekeknek erősebb az immunrendszerük és fejlettebbek a társas érzékeik.
Nincs még egy olyan ember-állat kapocs a világon, ami felérne az ember-kutya kapcsolathoz, ami épp most a kölykök e létfontosságú életszakaszában kezd kialakulni.
A kölyökkutyák minden helyzethez jól alkalmazkodnak. Segítségünkkel és útmutatásunkkal elképesztő sikerrel képesek beilleszkedni a világunkba és együtt élni velünk. Ám ez nem minden. Emellett rendkívüli módon képesek megérteni minket és olvasni a hangulati jelzéseinket.
Izgága, nyugodt, nagy vagy kicsi, lassú vagy gyors – mindegyik kölyök ugyanazt az utat járja be. Ahhoz, hogy megismerjék és élvezzék a mi őrült embervilágunkat, szerető, őket ismerő gazdáik figyelő iránymutatására van szükség.
Újszülött kutya fejlődése: 6-7 hetesen
Csöppségeink elérkeztek következő jelentős mérföldkövükhöz, a 6. héthez. Ebben a korban igen fogékonyak. A megfelelő módon bevezetett tapasztalatokra jól reagálnak, ám ennek az ellenkezője is igaz. Ha rossz élmény éri őket, az örökre elveheti az adott dologtól a kedvüket. Fontos tehát a körültekintés.
Újszülött kutya fejlődése: 8 hetesen
A költözés komoly felfordulást jelent a kölykök életében. Minden, amit eddig ismertek, megváltozik. Ám most, 8 hetesen a legfogékonyabbak az új környezetre. Egészen új élet, egészen új kalandok várnak a kölykökre.
Nagyon fontos, hogy maga a hazaszállítás jó élmény legyen számukra. A kölyökkutyák nézőpontjából egy autó ijesztő dolog tud lenni. A hang, amit kiad, a szaga, az hogy ott ülnek benne, a világ pedig szalad a szemük előtt gyorsabban, mint ahogy ők tudnak szaladni, viszont látják, hogy a lábuk nem mozdul. Ezt nagyon nehéz feldolgozniuk.
A kölyökkutyák autós utaztatása gondos hozzászoktatást igényel. Egy rossz élmény akár örökre rettegést vált ki belőlük. Egyenletesen kell vezetni, nehogy megijedjenek. Ha az első időkben minden rendben megy, akkor nem lesz gond a későbbiekben.
Forrás: A kiskutyák titkai c. dokumentumfilm