Régen én is alkalmaztam ezt a kis trükköt, amit oly sokan javasolnak… „Séta közben, amikor a kutyád nem figyel, akkor bújj el valahova, pl. egy fa mögé. Amikor a kutya hátranéz/felnéz és nem talál, akkor kétségbeesetten keresni fog és ettől majd megtanulja, hogy séta közben folyamatosan/rendszeresen hátranézzen Rád.” Hurrá, örülünk… vagy mégsem?
Mit is csinálunk ezzel valójában?
Szeretnénk elérni, hogy figyeljen ránk a szimatolás, felfedezés közben is, mert ha nem figyel, akkor szem elől veszíthet bennünket. Vagyis a félelmére alapozunk. Tehát – ha ez működőképes is lesz (a legtöbbször amúgy nem az) -, akkor a kutyánk nem azért fog ránk figyelni, mert fontos lesz neki, hogy kapcsolódjon hozzánk, együttműködjön velünk, hanem azért, mert fél, hogy magára marad. Azonban egy kellő magabiztossággal rendelkező kutya nem fog ettől betojni, sőt! Örülni fog, hogy végre azt csinálhat, amit akar.
Bár tudom, hogy ez egy igen pici apróság amellett a rengeteg büntetéshez, kényszerítéshez, fájdalom okozáshoz képest, amit ma még mindig sok helyen alkalmaznak, mégis fontosnak tartom, hogy a mögöttes szemlélet ugyanarról a tőről fakad. Instant tippeket keresünk és abban gondolkodunk milyen kisebb vagy nagyobb kellemetlenséget okozó trükköt tudunk kitalálni azért, hogy elérjük a célunkat és eközben azon van a fókuszunk, hogy ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk, akkor mivel torolhatnánk meg…
Ehelyett szerintem sokkal-sokkal jobb, ha megértjük, hogy miért csinálja amit csinál (pl. mert nem tanítottam meg neki, mert túl sok az elvonó inger, éppen kamasz, vagy valami miatt beszűkült a figyelme), empatikusan beleképzeljük magunkat a helyzetébe, majd megtanítjuk neki az ő nyelvén azt, amit szeretnénk.
És igen, ahhoz, hogy megértsük a miérteket, többet kell tanulnunk a kutyáról, mint fajról, több ismeretre kell szert tennünk a fajtáról és törekednünk kell rá, hogy amennyire lehet objektíven nézzünk rá a kutyánk viselkedésére.
Példa a tanításra
Egy 2-3 hónapos kölyökkutya – fajtától függetlenül – magától hátranéz a gazdira, csak a legtöbb esetben ezt nem vesszük észre/nem tudatosítjuk/nem értékeljük. Azonban, ha figyelmet fordítunk rá, és megdicsérjük a kölyköt minden egyes alkalommal, amikor így tesz, akkor rögzíthetjük nála ezt a jó szokást. Amikor már rendszeresen és sokszor csinálja, akkor örülhetünk, hogy sikerült megtanítani neki, s nincs más dolgunk, mint figyelni rá, hogy ne kopjon ki ez a viselkedés.
A kamaszkorban is igen jó hasznát vesszük ennek a „játéknak”, amikor a kölyökkutyák figyelme sokkal inkább a környezetre, más állatokra, emberekre terelődne. Természetesen ekkor már a – kutyánk számára – nagyon vonzó jutalom(falat) elengedhetetlen, hiszen motiválóbbnak kell lennie a jutalomnak, mint a környezetnek (és/vagy a felfedezésre éhes, vadászatra ösztönző hormonoknak).
Amit a videón látni lehet
Nem adok neki feladatot, nem szólok hozzá, csak sétálunk a mezőn, (ahol egyébként fel-felbukkannak kergetésre ingerlő nyulak és varjak) és amikor magától hátranéz/rám néz, akkor dicsérem (klikkelek) és jutalmazom.
Egy már felnőtt kutyánál:
