Rengetegszer megtapasztaltam a kölyökkutya tréningek során – amit én tartok, mint tréner -, hogy egyes helyzetekben, amikor egy kölyök bizonytalan vagy megijed, akkor én vagyok számára a biztos pont. Nem a gazdinál találja meg a biztonságérzetet, hanem nálam, illetve tőlem kér segítséget, az én biztatásomra bátorodik fel.
Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kutya engem jobban szeretne, vagy hozzám jobban kötődne, egyszerűen csak annyi a magyarázat, hogy sok gazdi érzelmileg bevonódik a szituációba (feszült lesz, megijed, megjelennek benne elvárások stb.) – amit a kutya pontosan érez és amihez nem tud kapcsolódni -, én pedig ott vagyok vele elfogadóan, higgadtan, stabilan, negatív érzelmektől és elvárásoktól mentesen, amihez viszont jól tud kapcsolódni.
Nos, a sok ilyen jellegű megtapasztalás után igencsak meglepetésként ért, amikor a saját kölyökkutyám számára egyáltalán nem tudtam biztos pont lenni, ugyanúgy bevonódtam érzelmileg, mint bárki más. Sőt, még magamra tettem azt a nyomást is, hogy kutyatrénerként meg kéne tudnom oldani a felmerülő helyzeteket. No meg annak a nyomása is ott volt, hogy pontosan tudom mit és hogyan kéne csinálni (nyugodt, magabiztos, megértő jelenlét), de nem vagyok képes rá, hogy megcsináljam, mert egy érzelmi hullámvasúton ülök, amiből nem tudok kiszállni. Borzasztóan nehéz volt ezt megélni.
Ilyen szitu volt pl. amikor Csicsi 4 hónapos kora körül totál megijedt egy hangosabb háztartási géptől (aprítótól), amivel előtte 2 hónapig semmi problémája nem volt. Egyrészt nem értettem, hogy hirtelen most miért ijedt meg… aztán szerettem volna megmutatni neki, hogy teljesen ártalmatlan a gép, de az egész egy erőlködésbe, túlerőltetésbe ment át. Ő semmiképp sem szerette volna megnézni, se úgy, hogy őt viszem a géphez, se úgy, hogy a gépet viszem hozzá.
Oké, akkor próbáltam vele játszani a kertben, hogy oldódjon, de azt sem akart én meg mint valami őrült, próbálkoztam egymás után mindennel, mert nem akartam elfogadni, hogy ezt most azonnal nem tudjuk kioldani és megoldani.
Aztán hasonló helyzetben voltunk pl. az IKEA előtt, amikor szintén megijedt és befeszült valami hanghatástól. Miközben már többször is voltunk ott és előtte minden a legnagyobb rendben volt. Persze tudom, hogy 4-5 hónapos kor körül jöhet egy félelmi időszak a kölyökkutyák életében, mégis nehezen viseltem el ezt a gyakorlatban – főleg azért mert előző kutyáimnál nem tapasztaltam még ilyet.
Nos, azóta többször is voltunk hasonló helyzetekben, s határozottan állíthatom, hogy gyakorlat teszi a mestert. 🙂 Bár még mindig van hova fejlődnünk, most már sokkal jobban kezelem az ilyen jellegű helyzeteket és ha Csicsi be is vonódik valamibe, már jóval gyorsabban és ügyesebben ki tudom oldani.
Ehhez egyébként elképesztően hasznos volt az, hogy a sok próbálkozásnál figyeltem, hogy mikor mi hat rá, mikor mire nyit, mi tudja kizökkenteni… és persze elengedhetetlen hozzá az a rengeteg technika, módszer, ötlet amiket kutyaoktatóként megtanultam.
