A random petárdázások, tűzijátékozások teljesen váratlanok, a dörgések sem túl kiszámíthatóak, (ha az ember figyeli az előrejelzéseket, akkor azért egy fokkal jobban lehet rá készülni), viszont van az évben egy esemény, ami egész jól kiszámítható és tervezhető: az államalapításunk ünnepe, augusztus 20. 21:00. Persze ezen a napon is akadhatnak olyanok, akik úgy döntenek, hogy mások kárára mulatnak, de kevesebb ilyennel találkozni, mint mondjuk december 31-én.
Az utóbbit azért nem említem a kiszámítható eseményhez, mert sajnos az elmúlt évek tapasztalata az, hogy a szilveszter durrantással történő ünneplése nem csak 31-ére szorítkozik, hanem szinte már egész december hónapra (legalábbis Budapesten).
Kontroll a történések felett – vagy mégsem
Augusztus 18-án pénteken este lementünk a vidéki nyaralóba, ahol a korábbi évek tapasztalatai alapján – valamint az internetes tájékoztatás szerint – egy helyen számíthattunk 20-ai tűzijátékra, méghozzá 12 km-re tőlünk – amit lehet hallani, de nem olyan élesen. Azt gondoltam, hogy ez a szituáció szuper lehetőség egy kis tréningezésre, a dörgésekkel már szépen haladunk, úgyhogy tudunk egy kicsit dolgozni a lövésekkel is.
Igen ám, de arra nem számítottam, hogy a vasárnapi tűzijátékot megelőző pénteken éjfélkor valaki úgy dönt, hogy tűzijátékozással ünnepel a nyaralónktól 100 méterre. Mély álomból ébredtünk a durranásokra, ami a nyitott ablakok mellett olyan volt, mintha ágyúval lőnének.
Hallottam, hogy Csicsi mászik be a kanapé alá, s próbáltam minél gyorsabban becsukni az ablakokat, hogy valamennyire tompítsam a hangokat. Közben már kúszott is ki a kanapé alól, s akkor megfogtam őt egy pillanatra, hogy a menekülés közben ne tegyen kárt magában. Majd kiugrott a szíve, teljesen meg volt rémülve. Nem csodálom, nekem sem volt egy leányálom ilyen robbanásra ébredni. Közben kinyitottuk a hálószoba ajtót, s engedtem az ágy alá, mert tudom, hogy az neki a legbiztonságosabb hely.
A tűzijáték abbamaradt, mi visszafeküdtünk, s hagytam Csicsit, hogy olyan ütemben jöjjön ki az ágy alól, ahogyan neki jó. Valamikor fél 2 körül mászott ki, s erre fel is ébredtem… kimentünk a nappaliba, ott lefeküdtem az ottani matracra (amire ő is jöhet), s teljesen hozzám bújva ő is elhelyezkedett. Sokszor fekszik le úgy, hogy hozzám érjen, de ennyire bújni nagyon ritkán szokott. Jót aludtunk egészen reggel 6-ig, amikor kezdődtek az első dörgések…de ez már egy következő történet.
Szóval van, amikor hiába a tervezés, rákészülés és hiába szeretnénk kontrollálni az eseményeket, az élet másképp alakul. A péntek éjszakai tűzijáték és szombat reggeli dörgések után a vasárnap reggel még tartogatott meglepetést, ugyanis lövések dörrentek egy vadászpuskából. Mivel Csicsi ekkor is az ágy alá bújást választotta – szerencsére azért nem teljesen rettegő hangulatban – ezért esélytelennek éreztem, hogy este bármilyen sikere is lenne a tűzijáték tréningnek.
Így tehát újraterveztem és megpróbáltuk teljesen megúszni a 20-ai hanghatásokat. Egy 14 km-es autókázást követően (hogy még távolabb legyünk a lövésektől) sétáltunk egy jót egy nagy parkban, majd egy könnyedebb városi sétával zártuk az estét, bízva abban, hogy nem lesznek önjelölt durrogtatók a közelben. Mindenesetre szigorúan pórázon sétáltunk és extra jutalomfalattal is felvérteztük magunkat.
Az elmúlt napok pechessége után végre volt egy kis szerencsénk és megúsztunk mindenféle hanghatást, sétáltunk egy jót. 22 órakor értünk haza, s bár az autóból kiszállva halottam távoli durranásokat, visszaültem a kocsiba, kapcsoltam egy kis zenét és úgy minden rendben volt. Pár perc várakozás után vidáman mentünk be a házba és aludtunk egy jót mindannyian.
