Falkavezér, falkaelmélet, dominanciaelmélet

Szeretném, ha végre ledőlnének azok a falak, amelyek a “minden a dominancián múlik, falkavezérség, legyél te a főnök” nézeteket még mindig fenntartják. 2009 körül már kis hazánkban is tudomást szereztek róla, hogy a falkaelmélet/dominanciaelmélet egy jól hangzó, de alaptalan, téves megfigyelés alapján, hibásan felállított elmélet. 2009! Sok-sok év eltelt már azóta és sajnos még mindig napi szinten találkozni “Neked kell falkavezérnek lenni” tanácsokkal, amelyek sajnos sok esetben traumatizálják a kutyát, komolyan rombolják a kutya és a gazdi között a kapcsolatot, még több problémát eredményezve.

Néhány hiteles cikk a témában:

Tényeken vagy kitalációkon alapul a falka- és dominanciaelmélet? – unDOGmatik

A falkaelmélet alapjai, ahogy általában kutyás körökben gondolkodnak róla:

A falkaelmélet szerint a kutyák, akár a farkasok és egyéb kutyafélék, „falkaállatok”. Ez úgy értendő, hogy természetes környezetükben összetett társadalmi csoportban élnek, a csoporton belüli kapcsolatok pedig teljesen hierarchikusak. Bár a csoport együttműködik a vadászat és az utódok felnevelése során, csoporton belül mégis folytonos harc dúl, mert minden egyed arra törekszik, hogy magasabb státuszba kerüljön. A falkának kell, hogy legyen egy abszolút vezére, ismertebb nevén az „alfahím”, aki az „alfanősténnyel”, vagyis a legmagasabb rangú nősténnyel hivatott párzani. Az alfapárnak abszolút joga van az ételhez, menedékhez és az utódok létrehozásához. A többi állatnak határozott helye van a rangsorban, ahol szubmisszív vagy domináns gesztusokon keresztül kommunikálnak egymással, attól függően, milyen helyen állnak a hierarchiában. A legalacsonyabb rangú állat az „omega”, akit mindenki más kiszemel, mint célpontot. Ha az alfa beteg lesz, vagy a gyengeség bármilyen jelét mutatja, leváltják, és helyére a következő rangidős kerül.

Ezt a gondolatot követve a falkaelmélet hívői azt vallják, hogy a háziasított kutya egész életében a saját státuszát próbálja növelni emberi „falkáján” belül. Azok a gazdák, akik nem tudják kellőképpen kivívni pozíciójukat, le lesznek dominálva kutyájuk által, ami mindenféle viselkedési problémához vezet, főképpen agresszióhoz. Hogy megfelelően viselkedő kutyája legyen, egy gazdának folyamatosan küzdenie kell státuszáért, és félreérthetetlenül megmutatni „alfa” voltát a kutyának.”

A falkaelmélet eredetileg egy fogságban tartott farkasokat vizsgáló kutatáson alapul (Zimen, 1975). Különböző helyekről származó farkasokat tartottak fogságban egy kifutón, akiknek nem volt más választásuk, mint együtt élni. A farkasok tanulmányozása közben kiderült, hogy a csoporton belül jelentős mértékű versengés folyik az erőforrásokért. Azt azonban ekkor még nem vették figyelembe, hogy a fogságban tartás jelentősen befolyásolja a viselkedést.

Sok évvel később egy, az Ellesmere-szigeten végzett kutatás (Mech, 1999) során kiderült, hogy a farkasok valójában családokban élnek, melyet a szülők és az ő utódaik alkotnak. Amikor egy kölyök eléri az 1-2 éves életkort, elhagyhatja a szülőpárt, megkeresheti a saját partnerét, és saját családot alapíthat. Szóval elméletileg minden farkas, aki elhagyja az eredeti családját, és sajátot alapít, alfává válik. A konfliktusok igen ritkák a családon belül, a szülők gondoskodnak utódaikról, a kölykök a szülőktől függnek, és rájuk támaszkodnak. Az utódok nem küzdenek a szüleik ellen, hanem együttműködnek, mert a család így tudja jól betölteni a funkcióját. Mivel együtt vadásznak, a farkasoknak harmóniában kell élniük egymással, hiszen ezen múlik a túlélésük.”

farkasok - falkaelmélet

A kutya nem akar falkavezér lenni – interjú Csányi Vilmossal – HVG.hu

“Régi babona a kutyások között, hogy a kutya falkavezér akar lenni, és ha a gazda jól elveri a kutyát, ő lesz a falkavezér. Ez hülyeség. Amíg a farkasoknál valóban van falkavezér és hierarchia, addig a kutya úgy viselkedik, mint a gyerek: egy életen át képes alávetni magát a gazda dominanciájának, és ezt nem kell állandóan megerősíteni. Szegény kutyát nem szabad megverni, de ettől függetlenül határozottnak és következetesnek kell lenni vele. Nem szabad annyira elkényeztetni a kutyát, hogy mindent megengedünk neki, mert akkor ugyanaz történik vele, mint a rosszul nevelt gyerekekkel. A gyerekből szörnyeteg, a kutyából pedig egy kártevő, agresszív lény lesz. Meg kell szabni a korlátokat, mert az sem jó, ha semmit sem szabad: a kutya és a gyerek is fegyelmezett lesz, viszont mindentől félni fog. Nagyjából ugyanazzal a hozzáállással és ugyanazokkal az elvekkel lehet a kutyából és a gyerekből is egészséges, boldog, jó személyiséget nevelni.”

Le a dominanciával – unDOGmatik

“A kutyák dominanciájáról tudományosan bizonyították, hogy tévhit.”
“Egy ezzel kapcsolatos vizsgálat, melyet L. David Mech végzett, bizonyította, hogy a dominancia hamis információ a vadon élő farkasokkal kapcsolatban. Itt az ideje tehát, hogy leszámoljunk a dominanciaelmélettel.

A zűrzavar abból keletkezik, ahogyan az emberek a dominanciát látják,  mert hajlamosak a domináns viselkedésre. A kutyák szociálisak és igazán toleránsak ideális esetben. A dominancia az emberi félreértések miatt vált ismertté és ivódott be a köztudatba. Bizonyos, hogy amikor a kutya dominánsnak tűnik, valójában egy bizonytalan, zavarodott állat, ami egy a mindennapokban domináns gazdára utalhat.

Elismert forrásokból származó bizonyítékok mutatják meg a valóságot a tévhittel szemben.”

Versengés helyett együttműködés – Petró Eszter: Do As I

“Annak ellenére, hogy ma már a viselkedéskutatásnak köszönhetően sokkal többet tudunk a kutyákról, még mindig jelen vannak a fizikai erőszakon alapuló módszerek. A köztudatban még mindig erősen él a dominancián, falkaelméleten alapuló mítosz, erősen él az emberekben, hogy minden viselkedési probléma abból adódik, hogy nem vagyunk elég erős vezetők a kutyánk szemében. E megközelítés szerint a vezető pozícióért folyamatos harc dúl, mert minden egyed arra törekszik, hogy magasabb pozícióba kerüljön, ezt a gondolatot követve a „falkaelmélet” hívei azt az álláspontot követik, hogy a kutya egész életében a saját státuszát próbálja növelni az emberekkel szemben, és ha egy gazda nem tudja kellőképpen kivívni saját pozícióját, akkor azt a kutya veszi át, ami aztán viselkedési problémákhoz vezethet. Ezt az elméletet arra alapozták, hogy a farkasok is falkában élnek – holott ma már tudjuk, hogy a farkasfalka sem így működik, valójában csak a fogságban tartott farkasok rivalizálnak, a természetben nem kell folyamatosan harcolniuk egymással, az „alfák” éppen nyugodtságukkal, megbízhatóságukkal képesek vezetni a csapatot. A vadon élő kutyák nem alkotnak falkát, hanem inkább laza csoportokat, ahol nem egy vezető van, a dominancia helyzetfüggő.

Ahogy változott a kutyákról alkotott képünk, úgy alakult ki egy szelídebb változata is a kiképzésnek, de még mindig sokan úgy tekintenek az ajtón előttük kirohanó kutyára, mint aki éppen a vezetői szerepünket akarja elragadni tőlük. Ezért látjuk sokszor, ahogy a gazdák erejüket fitogtatva, mindenféle (lássuk be, nem stabil vezetőhöz méltó) módszerekkel próbálják visszatartani a kutyát, hogy az előttük lépjen be, ezzel csak feszültséggel töltik meg a szituációt. A kutya azért megy ki előttünk az ajtón, mert nem tanítottuk meg neki, hogy ne tegye, illetve mert egyszerűen érdekli, hogy mi van bent, ott, ahova mi is igyekszünk éppen.

Ha folyamatosan azon aggódunk, hogy a kutyánk mikor veszi át tőlünk a hatalmat, az a kapcsolatot semmiképpen nem viszi jó irányba. Miért olyan népszerű mégis ez a fajta hozzáállás? Talán mert látszólag ideig-óráig megoldja a helyzetet, mert egyszerű átadnia büntetést, mert sajnos emberi mivoltunkból adódóan könnyedén gondolkodunk hierarchikus rendszerben.

Hogyan kellene működnie egy ideális kutya-gazda kapcsolatnak? A kölcsönös bizalom a kulcs, ez tudja működtetni a kapcsolatot, ahogy a vakvezető kutyák és gazdáik is átadják egymásnak a vezetőszerepet – versengés helyett együttműködés.”