Előzmény és kezdet

Sajátélmény

2020. szeptember 23-án Zami, a rottweilerem 3,5 évesen egy tragikus balesetben meghalt. Nem csak azért volt nehéz feldolgozni a halálát, mert különleges kapcsolat volt közöttünk és nagyon szerettem, hanem azért is, mert nem az én kezemben volt, amikor történt egy pillanatnyi figyelmetlenség, ami végül a balesethez vezetett. Elképesztő bűntudat gyötört, miszerint, ha akkor én intézem őt, ez nem történt volna meg.
(Jó tudni: általánosnak mondható jelenség, hogy a gyászolókban – kinél előbb, kinél később – megjelenik egy vélt vagy valós bűntudat.)

A kezdeti sokk után, ahogy teltek a napok és hetek tudtam, hogy idővel majd szeretnék egy kutyát. Azt rögtön tudtam, hogy nem rottweilert. Egyrészt azért, mert Zami volt az utolsó Siroccó kutya (más kennelből pedig nem szerettem volna) másrészt, mert sokat változtam az elmúlt években. Milyen érdekes, hogy ennek a változásnak éppen Zami volt az elindítója. Örökké hálás leszek azért, hogy az életem része volt. 3,5 év nagyon-nagyon rövid idő, mégis, ha arra gondolok, hogy mennyi mindent csináltunk és éltünk meg együtt, akkor mintha 10 év lett volna. <3

Szóval változás… elkezdtem vágyni egy olyan temperamentumú, jellemű kutyára, aki jobban passzol megváltozott élethelyzetembe és nagyobb közösségi tevékenykedésben is jól érzi magát. Egyébként Zamit is rengeteg helyre és helyzetbe vittem magammal, azonban másfél éves korától (ahogy felnőtt lett) előtérbe kerültek olyan tulajdonságai, ami rottweilerként természetes és tulajdonképpen elengedhetetlen (pl. területvédés), de nagyobb társaságban már nehézséget jelent.

Nos, ezzel az érzéssel a szívemben, jól átgondoltam mindent töviről hegyire. Nem volt egyszerű, mert egy rottival nőttem fel – még ha nem is nálunk otthon, hanem a nagymamámnál volt ez a kutya -, illetve még előtte is rottija volt mamámnak, akit csak rövid ideig ismertem, mégis hatással volt rám. Nagynénémék rottweiler tenyésztők voltak 40 éven keresztül, s első, majd második kutyának is rottit választottam. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy más fajtájú kutyám legyen, szóval nem volt semmilyen opció a fejemben.

Aztán ott álltam a gyászomban ezzel a számomra nyomasztó érzéssel, hogy még abba se tudok kapaszkodni, hogy látok magam előtt egy jövőképet. Annyira nyomasztott, hogy szinte csak ezzel tudtam foglalkozni… bújtam a kutyás könyveket, az internetet és próbáltam megfogalmazni magamnak, hogy milyen kutyát szeretnék, hogyan fogunk élni, miket fogunk csinálni.

Legyen barátságos gyerekekkel, emberekkel, más állatokkal
Szeressen dolgozni – főleg valamilyen apportos foglalkozásban és szimatmunkában gondolkodtam
Segítsen nekem a kölyökkutya tréningeken a szocializációban
Érezze jól magát nagyobb közösségben is
Szeressen úszni, vízből apportozni

Igen, nekem is a retriever ugrott be folyamatosan. Csakhogy – ahogyan sok más fajta is, aki divatba jött – eléggé felhígult az állomány. Sajnos alig találni már olyan goldent vagy labit, aki idegrendszerileg rendben van és se nem kiállítási hordó, se nem „vizslabi”.

Mivel a könyvek sokadszori lapozgatása és az internet böngészése nem igazán hozott eredményt – legalábbis abban, hogy beleszeressek egy fajtába – mégis elindultam a labi vonalon. Szerencsére ajánlás útján el is jutottam egy olyan tenyésztőhöz, aki még dolgozik azon, hogy fennmaradjanak olyan labik, akikről a régi legendák szólnak. Szép formájú kutyái vannak, erős munkakedvvel párosítva. Már éppen kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy labis leszek, és készültem feliratkozni a kiszemelt szuka következő alomjának várólistájára, amikor egyszer csak elém került a Vadkacsavadász Retriever (Nova-Scotia Duck Tolling Retriever, becenevén Toller). Szerelem volt első látásra, olvasásra, mindenre. Azt az érzést, amit a labinál hiányoltam, azt megtaláltam a Tollerben.

Ez egy nagyon hasonló érzés volt, mint amit a rottinál éreztem sokáig… egy igen erőteljes vágyakozás és szavakban nem kifejezhető vonzódás. Persze fajtán belül igen nagy a szórás mind kinézetben, mind temperamentumban – ezért fel volt adva a lecke, hogy találjak egy olyan tenyésztőt, akinek a kutyái tetszenek és nem több ezer km-re él.

Mivel tudom, hogy a viselkedés mennyi mindenből adódik össze: fajta – szülői, nagyszülői genetika – temperamentum – szocializáció – környezeti hatások – tapasztalatszerzések – tréning stb. stb. stb., ki tudtam indulni abból, hogy milyen alaptulajdonságokat keressek a kutyákban és milyen hozzáállást a tenyésztőknél.

Mivel itthon nincs tenyésztő és Tollerből is összesen csak néhány található, ezért az első hetekben eléggé kilátástalannak éreztem a helyzetem. Aztán beszéltem ezzel, beszéltem azzal, aki ajánlotta ezt meg azt meg amazt… és elkezdett összeállni egy elképzelés, ami alapján újra beszélgettem emberekkel és végül nem csak beszélgetésekig jutottam, hanem konkrét ajánlásokig és konkrét nem ajánlásokig. (Az utóbbi is nagyon hasznos ám.)

Összesen 4 kennelt kerestem fel e-mailen, illetve telefonon, s abból az egyikkel indult el a komolyabb beszélgetés. Egy osztrák tenyésztő elsőre picit szimpatikusabb volt, mert az utazás, elhozatal is egyszerűbb lett volna, de a Cseh szuka jobban tetszett és az egészségügyi szűréseiből is több volt meg, így végül a Cseh irányt választottam.

A járványhelyzet miatt sajnos a személyes találkozás nem volt kivitelezhető, de a rengeteg képi anyag, egészségügyi adatok, szűrési eredmények, kiállítási- és munka eredmények (több generációra visszamenőleg) mind-mind bizakodásra adtak okot. Ráadásul az osztrák tenyésztő, nemrégiben vett egy szukát ettől a cseh tenyésztőtől (tenyésztési céllal), ami szintén plusz bizalmat keltő szempont volt számomra.

Sajnos a cseh kutyákról – így a kiszemelt szukáról sem – nem volt semmilyen videós anyag. Mivel a „hogyan válasszunk tenyésztőt” lecke első pontjai között szerepel, hogy nézd meg a szülőket élőben otthon is és munka közben is, – vagy ha élőben nem, akkor legalább videókon – ezért ez a kérdés kicsit aggasztott. Aztán mivel átnyálaztam az ősökről, testvérekről, féltestvérekről fellelhető összes anyagot – köztük több tucat videót is -, ezért hagytam, hogy folyjanak a dolgok a járványhelyzet miatt kialakult ütemben.

Azért a nagyon tudatos hozzáállás és vizsgálódás mellett tagadhatatlanul az érzelmeim is vezéreltek… a szukában egyszerűen megfogott valami, s egy megmagyarázhatatlan hittel teli érzés kerített hatalmába. Bíztam abban, hogy minden jól alakul, de mindaddig igyekeztem nem beleélni magam semmibe, amíg nem találkoztam a tenyésztővel, a kutyáival és a kölykökkel. (Amire egyébként a kicsik 4 hetes korában került sor.)

Megszülettek

Elérkezett a pillanat… jött a hír, hogy 6 jóképű fiú és 4 bájos kislány született. 10 csöppség, jó sokan voltak abban a pocakban…
Nagyon örültem a hírnek, elképesztően vártam már ezt a pillanatot.