Elérkezett a várva várt nap, mehettünk a kis Vadkacsavadászunkért. 🙂
Mivel Prágából hoztuk haza Csicsit, ezért már előre készültünk azzal, hogy a mi kis Dobosunk aznapra – másnap délelőttig – „panzióban” legyen. Szerencsére nagynéném örömmel vállalta a „felvigyázást”, úgyhogy a legjobb helyen tudhattuk őt. Erre egyébként azért volt szükség, hogy a Csicsivel való megismerkedés nyugodt körülmények között és világosban történjen. Plusz mindenképpen egy semleges helyszínen szerettük volna az első találkozást, mert ez a legbiztosabb módja az összeismertetésnek.
Szóval reggel Dobost leadtuk, majd elindultunk Csehországba. A hosszas és fárasztó autózás részleteivel nem untatnék senkit, azonban íme néhány kép és egy videó az útról, ami egyben a közös Kalandunk kezdete.
Mivel 20:45-kor értünk haza, ezért az első órák a körülnézésről, a vacsoráról és egy kis játékról szóltak.
Első éjszaka
Első éjszaka mindketten mellette voltunk. Bár a terv az volt, hogy csak az egyikünk alszik a nappaliban Csicsivel, de aztán egyszer csak elaludtunk mindannyian. Csicsi elég nyugtalanul aludt, nem találta a helyét, de mindezt csendesen intézte, nem volt egy hangja sem. Kicsit feküdt itt is, ott is, amott is, aztán végül a lábunknál a matracon, illetve a sarokban a hűvösebb padlón találta meg azt a helyet, ahol a legjobb volt számára. Már a hazaúton is észrevehető volt, hogy hűvösebb körülmények között jobban érzi magát.
Valamikor éjfél körül, illetve fél 5-körül vittem ki pisilni, majd mindkétszer aranyosan rögtön visszaaludt.
A reggelizés során kicsit meglepődtem, mert nem ugrott rá egyből a kajcsira (pedig ugyanazt kapta, mint amit a tenyésztőnél is evett), de mint később kiderült, ez csak az akkori újdonságos állapotoknak szólt.
Megismerkedés Dobossal az 5 éves szálkás szőrű tacskóval
Egy kis játék és nagy alvás után, délelőtt elindultunk nagynénémhez és Doboshoz. Az autókázáshoz nagyon szépen hozzászoktatta a tenyésztő, viszont az előző napi 7 órás utazás miatt kissé vonakodva, nyafizással fogadta, hogy ismét az autóban vagyunk. Szerencsére csak 10 perc volt az út, aztán kezdődhetett az ismerkedés az újabb helyszínnel, emberekkel és Dobossal.
Nagyon jól fogadta, hogy ismét egy teljesen új helyre került, új emberek, majd egy kissé morcos szálkás tacsi vette őt körül. Bár Dobos első reakciója nem volt annyira kedves, ennek ellenére Csicsi érdeklődően viselkedett és nagyon hamar feloldódott.
Ennek örömére megnéztük a nagyobb hátsó kertet is, ahol már volt egy kis futkározás, Dobossal közelebbről ismerkedés, ásás majd pisilés és alvás. (Az utóbbi azért lényeges, mert ellazult belső állapotra utal.)
Közel másfél órás beszélgetés, ott tartózkodás után – most már Dobossal együtt – elindultunk haza. Megpróbálkoztam azzal is, hogy az ölemben utazzon, de sokkal nyugodtabb volt, ha visszatettem a boxba – hiszen ehhez már valamelyest hozzászokott.
A hétvége további részében sok időt töltöttünk a kertben, mert láthatóan ott érzi jobban magát (naná, ezzel én is így vagyok, még akkor is, ha csak jelképes a kertünk).
Csicsinek volt már része egy kis tanulásban – amit igen kitörő lelkesedéssel fogadott 🙂 – néhány perces egyedül maradásokban (kertben is, lakásban is), rengeteg különféle játékban és sok-sok pihenésben.
Kedvenc játéka a foggal-körömmel… s leginkább a kezemet szereti csócsálni, majd mikor belelendül, akkor egyre erősebben harapdálni. Cukipofa, főleg akkor, amikor ráfog a kezemre, majd futkározni szeretne vele. 🙂 Ezen még kell majd finomítanunk, mert maradi vagyok és ragaszkodom a kézfejemhez. Nadrágcibálás és lábujjharapás is a repertoárja része – ahogy ez a kölyökkutyáknál lenni szokott -, illetve ehhez társul a vizes edényben tapicskolás. Még jó, hogy rutinosan már talpas edénnyel készültem, amit nem tud felborítani. Egy darabig ezeket nagyon kedvesen műveli, de aztán van egy pont, amin ha átesik, akkor azért tud durvulni rendesen.
Túlpörgés
A durvulások mindig akkor esedékesek, amikor Csicsi túlpörög (elfárad fejben/elfárad az idegrendszere és arra lenne szüksége, hogy pihenjen, de ahelyett, hogy eldőlne, elaludna, tovább pörög, koordinálatlanul harap, esik-kel… ha megfigyelünk egy ilyen állapotban lévő kölyköt, akkor tisztán látszik, hogy neki sem jó ez az állapot, nem érzi magát felhőtlenül, fáradt). Bár próbálom megelőzni, hogy el se jussunk idáig, – mivel a mi életünk is zajlik -, van amikor mégis átesik a „holtponton”. Ilyenkor segítek neki, hogy meg tudjon nyugodni.
Azt már az előző kutyám, Zami által is pontosan megtanultam, hogy a rászólás, veszekedés, lebeszélés teljesen hatástalan, igazából kár is próbálkozni vele. (Persze, hiszen egy fáradt, beszűkült állapotról van szó, úgyhogy teljesen érthető, hogy figyelni sem tud, kontrollálni magát pedig végképp nem). Ami számomra megoldást hozott az volt, ha betettem őt boxba vagy egy elkerített részre vagy kint hagytam egy kicsit egyedül a kertben.
Nem azért szeparáltam el őt magamtól, hogy büntessem, hanem azért, hogy lehetőséget teremtsek számára a megnyugváshoz, elalváshoz. Hiszen, ha nincs ott az inger/akitől figyelmet szeretne/akinek produkálhatja magát, akkor már sokkal könnyebb a megnyugvás felé venni az irányt. Emellett tudtam, hogy nekem is szükségem vagy arra, hogy kilépjek a helyzetből, különben feszült lettem, ami pedig csak olaj volt a tűzre.
No, de vissza Csicsihez. Mivel a boxhoz szoktatásnak még az elején járunk, ezért őt még semmiképpen nem zárom be, nem akarom, hogy rossz élményeket társítson a boxhoz. Azonban a kertben már kint tudom őt hagyni egy rövidebb időre, ami elég ahhoz, hogy nyugodtabb állapotba kerüljön.
A könnyebb megnyugváshoz minden segítséget megadok neki, pl. étellel töltött KONG, finomsággal bekent LickiMat, fogselyem, különböző rágó/rágható játékok, plüss stb. formájában. (Nem egyszerre odatéve mindent, csak legfeljebb kettőt-hármat.)
Illetve, mivel még annyira újdonságosak vagyunk mi is és a helyzet is számára, ezért az is segít neki, ha mindannyian nyugiban vagyunk. Olyankor ő is el tudja engedni magát és pikk-pakk elalszik. Ha folyamatosan jövünk-megyünk, mászkálunk, akkor jön velünk, kimarad a megfelelő mennyiségű és/vagy minőségű alvás és jön a túlpörgött állapot.
Összefoglalva
Tehát az első napok nagyjából úgy teltek, hogy: ébredés, pisilés, játék, pisilés, evés (tréninggel/szoktatással egybekötve) pisilés, kakilás, nyugis játék, alvás…majd kezdődött minden elölről és ezek váltották egymást folyamatosan. 🙂
Minden napba vittem valami kis újdonságot:
- különböző textúrájú edényekből adtam az ételt (szilikon, műanyag, fém, alacsonyabb – magasabb tál)
- cserélgettem az elől lévő játékokat
- sétáltunk pár száz métert az utcán (szigorúan ölben, azonban ez is nagyon sok pluszt jelenthet ebben az igen érzékeny szocializációs időszakban),
- mutattam neki néhány új eszközt (dinamikus párna, bóják, mini „akadály”, kúszó).
Fix dolgok, amik segítettek Csicsinek, hogy kialakuljon egyfajta napi rutin (már önmagában az is nagy segítség egy kölyök számára, ha van az életében valamilyen napi rutin):
- az étkezések mindig ugyanakkor történtek (persze, ha éppen aludt, akkor nem keltettem fel… azért nem kell mindig percre pontosan tartani),
- minden nap tanultunk egy kicsit – időjáráshoz, aktuális teendőkhöz igazítva, hogy éppen mikor.
- Ami pedig szintén minden nap fix volt, hogy legalább 1 étkezést a boxban kapott, hogy szépen alakuljon a boxhoz szoktatás.
Vitathatatlan, hogy ez a kezdeti időszak nagyon fárasztó és időnként nagyon megterhelő tud lenni (már önmagában az éjjeli 2 kelés miatt is). Persze, ha valaki inkább a pelusra szoktatást választja, akkor az sokat könnyíthet a kezdeti helyzeten… Mivel ebben a korban sokkal inkább érdemes a figyelemelterelést alkalmazni a tiltások helyett, ezért egy normál aktivitású vagy aktívabb kölyök esetén azt érezhetjük, hogy folyamatos jelenlétet kíván a helyzet. Azonban a nehézségével együtt tele van csodálatosabbnál csodálatosabb pillanatokkal, amit érdemes kiélvezni, rendesen megélni (ugyanis kettőt pislogunk és már el is múlik ez a „baba” időszak). 🙂
Egy jókor, jó helyen elvégzett pisilés/kakilás, rácsodálkozás ismeretlen tárgyakra, feloldódás helyzetekben, önfeledt játék, cukibbnál cukibb pózokban alvás… Csodás pillanatok ezek, amiért nagyon hálás vagyok! Azonban ugyanúgy hálás vagyok a nehezebb pillanatokért is, ugyanis általa lehetőséget kapok arra, hogy türelemmel, megértéssel viszonyuljak Csicsihez, ami Zami kölyökkorában nem ment zökkenőmentesen. Ahogyan én segítem Csicsit az emberi világunkban eligazodni, úgy segít ő nekem, hogy még inkább visszataláljak az igazi értékekhez: jelenben lenni, értőn figyelni, együttérezni, minőségi időt tölteni… Összhangban lenni az élettel, a természettel.
